Talán csak érzékeim játszanak velem, de mégis úgy érzem ismerős illatokat hoz felém a keleti szél! Gondolatok törnek fel bennem, egy fájdalmasan nehéz élet emlékei ezek.
Tíz év telt el, hogy betelt nálam a pohár. Úgy gondoltam családommal újra kezdjük életünk máshol, ahol mégha idegenek is vagyunk, de megteremtethetjük alapjait egy boldogabb életnek.
A vonat fülkéje kényelmes, ám mégis a kényelmetlenség érzése feszélyez. Mintha tüskék állnának ki az ülésből! Tíz év! Tíz évig nem gondoltam a Hazámra! Szándékosan kerültem a róla szóló híreket. A sok keserüség, csalódottság óriási sebét az idő máig sem tudta begyógyítani. Pedig sokszor beszéltek róla, valami történt itthon, valami változhatott...
A feszélyezettség a lelkiismeret, hiába nyomtam el magamban, valahogy mindig hiányzott, még ha csalódottságot is okozott, de hiányzott a Haza! Az Idehaza!
Ismerős illatokat hoz a keleti szél!
Váratlanul nyitódik a fülke ajtó: -Adjon az Isten! Hölgyeim! Uraim!-Állt az ajtóban egy egyenruhás. Kipillantottam az ablakon:Határállomás, állt a táblán, alatta: Mária Országa.
Az épületen egy nemzeti színű és egy Árpád-házi zászlót lengetett a szél.
Itthon vagyok...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése