Karácsony reggelén

 Eltelt húsz év  valami óta... Ausztria ennyi idő alatt ruszkitlanitva
már gagdag ország, mi pedig...
Állok madaras áruházunk bejhárata elött,  a tömeg, mint régen
futballmecsre menve, csak hömpölyög,. Feszült férfiak, ideges nők,
unatkozó gyerekek, ez ma a család. Ők rohannak ki- be az áruházi ajtón.
Az áruházi ajtón belül Óz a varázsló hinti el messzi földről származó portékája iránti vágyat.
S vesszük a másét...
 Téblábolok zavartan  a parkolóban , megannyi autó közt, szellőt várnék mi józanít végre.
igazabbnak tűnő világba repítve, de csak ökölrázás térít magamhoz, itt vagyok még szívtelen világomban, labanc uralta országomban.

  Karácsony reggelén, éhét érezve gyomromnak, még a szó gondolatot ébreszt,
az Atya szava, mely hirdeti meg a család évét.  A családét, a szent családét. Mely alapja
 népünknek, nemzetünknek. Melynek fiai, lányai, vérüket adták az egyensúlynak kelet és nyugat között.
Az igazságnak melyet pont az atyák szava halgatatott el...
A titkok titka csak lassan kerül felfedésre, még mi Saul rabbi követőit hallgatjuk Jézusról. Pedig
Kerecsen sólymunk újra repül, s a Pártus vérüek szeme könnybe lábad...
Nagybácsik, unokatestvérek neve hangzik idegenként, a gyermek menekül szülőjétől, a feleség
a kényelmet keresi házában, s a férj munkába temetkezik.  Ez ma a család!
Való világos generációk melyeket nem gyötör szerete éhség, kik nem látnak a panelházakon túl,
hangjuk a szomszédig nem ér el, s hegyeink varázsa őket nem ejti ámulatba.
Ezernyi évek óta a gonosz a hatalmát féltve, helytartóként népét elárulókat bérel , az igazságot
 titkolva, hazugságot hirdetve a családot sikeresen szétmorzsolva.
A gazdasági érdek a hagyományokat fel nem támasztja.
Legyetek tanítói népünknek, ápolói a betegeknek, segítői  a rászurolóknak, mesét mondó anyukák,
szánkót huzó apukák, kopgjatok a szomszédba: mi újság? S újra lesz még...
mi is... Magyarország!

mai indulat

Átláthatatlan fátyol ereszkedik le a tájra. A hang is lehull ajak hagyva egyből. Fülem hegyezem hátha fény derül a titkos holnapra, de csak hitehagyott beletörődöm hallatszik körös körül.
Bennem az indulat göröngyök dombokká tornyosulnak. Megint csodát várunk, s kinevezünk egy jól beszélőt csodatévőnek. Mindezt ezernyi csalódás után, szétdarabolva… Zászlóm és jelképeim sötét kamrába száműznék, társaim roskadva várják az örök hétfőt. Pedig itt minden a mienk lehetne, de kinevezett gazdák hordták halomba jussunk, s a maradékot most laffantják, ízlelik. Vérünk izzik az ég alján, ez itt a magyarok országa. Meddig tart a türelem? A lemondás hazátlanná tesz!

Ez is Trianon...

Savanyú szájjal ébred a munkás, a tegnapi fröccs ízmaradéka bágyadt böffként reményt vesztett vágyak utóízeként tör ki a mának. Legyintés ez a nap is, ez a hét is, ez az évszázad is…
Kerényi úr fidesz-gőzös reményei az élet poklában szilánkokra hullnak. Számlát kérünk a szerelőtől, az újságostól, a kocsmárostól az új hitű Magyarországon, mert becsületesek vagyunk! Vége a szürkegazdaságnak? Megsegíti az állam a vállalkozókat, cserébe mi mit kapunk? További minimálbéres fizetést… Szegény audi, mercedesz, és bmw tulajok, mennyit bánkódtatok az elmúlt húsz évben! Problémáink álságos megoldói, mindenkori pártok! Egy erőtlen nép erős uralkodói, ti aztán tudjátok mit akarunk! Összefonódott hatalmasságok! Közel tízmillió vágyik egy kicsit jobb életre! Egy nyári utazásra, parizer mentes reggelire, keserűség nélküli ébredésre! Gyerekeink tuti iskolába érkezésére a közénk telepítettek mentén. Kényszer túlóráink kifizetésére a munkahelyen. Volt gyáraink mosolygós arcú új gazdáinak eltűnésére életünkből.

Útban Csíksomlyóra

A házak zöme takaros-magyaros, a levegő súlyos örökséggel nehezítve vádlón fut le tüdőmbe, pedig csak bénított tagja vagyok e Kárpát-Hazának.
Nyugat lelkiismeret furdalásából adódó konoksága félelemmé alakul, félnek a magyarok autonómiájától az elszakított területeken, félnek az erősödő öntudattól, félnek az egyesülés igényétől, félnek egy megjelenő erőtől Közép-Európában, mellyel már nem azt lehet tenni amit szeretnének.
A szél már nem nyugatról fúj!
Keletre nézve minden ismerős, a Fertő-tótól a Szeret folyóig. Nem a maradék kacatot idedobó nemzetek alamizsnájáról álmodunk! Az egymást segítő, tisztelő emberek közösségében hiszek.
Csíksomlyón a Szűzanya tekint le ránk, a mi ősi Babba Máriánk. Itt nincs helye hamis eszmének, vidám vasárnapnak, nemzetet megosztó gondolatoknak. A mi Istenünk nem hagyott el minket se török időkben, se Habsburg uralom alatt, se most szándékosan megcsonkítva! Célja lehet velünk... Csak fejünk emeljük fel végre.

Vörös-ezüst az ég alja

Az "internacionálé" címer, térkép fizikai megsemmisítése után a lelki érzések megsemmisítésére törekedett. Trianon után megszűnt a Kárpát-medencei egység, eltűntek a "külső" magyarok, lassan megtűrté vált a vallás, elhallgatottá a történelem. 56 öntudatosságot örökölt fiataljai megfélemlítésben részesültek. Megfélemlítés, elhallgatás, hazugságok... így nőtt fel több nemzedék.
'89 induló pártjai a közös tőgyről leszakadt félhazugságban, irigységben foganhattak. Távoli, idegen manipuláció erejével szemben a kapzsiságuk lassan feladta ellenállását. Ma ugyanazok a pénzügyi hatalmasságok vannak bal, és jobb oldal mögött! A hazugság nem különb ha balról ha jobbról érkezik...
Mégis a megmaradás érdekében mozdult valami. A liberalizmus mohó pénz-centrikussága lepukkant orosz épületekből alakított ki főiskolákat, hol háromszorozta a diplomások számát. De ez öngól! Tanult embert nehezebb becsapni. Újra vannak olvasott, tudatos magyarok. A narancsos égbolt szélén már vörös-ezüst az ég alja!

Gondolatok választás után

Nagyon messzire kell visszanyúlnunk a múltba, hogy valami megszakított történelmi folyamatosság lassan láthatatlanná váló szálát még elkaphassuk, hogy a bizalom, hit, összefogás újra tettekre sarkalja a magyart. A liberalizmus tomboló dühe a maradék emberséget irtotta lelkünkből, oktatást egészségügyet, nemzetvédelmet szétzúzva, kannásboros, győzike shaw-s fásult, terelhető nyájat alakítva belőlünk. Szavaink másított értelmet kaptak. Az iskolákból eltűnt a címer, szívekből a nemzet tudat, orvosokból az önzetlenség, politikusokból a becsület. A piacon zsebünkbe turkálóból megélhetési bűnözőt varázsoltak, a hatalmával visszaélő vezetőt mentelmi jog mögé bújtatták. Itt a munkáért nem jár munkabér, a vállalkozó nem akar adót fizetni, az orvos a borítékot lesi kezünkben, a rendőr a settenkedő besurranók elfogása helyett az utak szélére települ, az iskoláink amerikás-gettósra kezd hasonlítani, és közben a külföldi kézben levő munkahelyről kapott kevéske pénzünk idegen kézben levőüzletben költjük el, külföldi olcsó dolgot vásárolva.
Akik ezt tették velünk, joggal félnek az új erőtől. Ébredező szittya lelkünk újra íjat kíván feszíteni, újra képesek vagyunk védelmezni társunk, és nem ismerünk el magunk fölött idegen hatalmat!

Mikor lesz valódi demokrácia?

A feszültség keltés az ország lakói között nem jött be igazán a kormányzó erőknek. Bár sok gonoszságot kitaláltak, sok ügyet kreáltak, mégis kipukkant lufijuk, s erőtlenül, hiteltelenül végelgyengülésben szenvedő orrszarvúhoz hasonlítanak, haláluk előtt még finganak egyet a porba, látszat félelemkeltést produkálva, de már a verebek is a fejükre tojnak. Szánalmas helytartók voltak, de óriási kárt okoztak Nemzetnek, Hazának.
Az ország sorsát régóta vezérlő háttérhatalom azonban továbbra is feszültséget gerjeszt. Holokauszt törvényt fogadtat el, kételkedést okozva azokban is kik nem érdeklődnek e téma iránt. Perlik a Mávot 80 év után, talán ostorozzuk meg a vagonokat?
Gonoszság, nyerészkedés, liberalizmus, a Hazánkat végérvényesen halálba lökni szándékozó erők nem adják fel. Szusszanásnyi időt adnak csak, gondoljuk javul a helyzet, de markukból el nem engednek! S ha valakik szakítani akarnak az elmúlt húsz évvel, ha a törvényen kívüliséget megszüntetni akarják, ha a ki mint vet úgy arat elvét hirdetik, ha büszke magyarnak kívánnak maradni, azt közellenségnek kiáltják.
Igen, akadnak a nemzeti oldalon is „rossz” múltú emberek. Egyik kicsit füvezett, a másik egyszer jól berúgott, van leány ki pornózott, s akadt egy köztörvényes is. Ezek az emberek nem fedték fel a múltjukat , de kárt nem okoztak nemzetünknek. Bár csak minden pártban ennyi lenne csak a bűnös!
Azon gondolkodom hogy a Nyíregyházán egybeterelt zsidó zászló alatt Anti magyarkodó vajon mit szeretne! A lemondás hazátlanná tesz! Vona Gábor utalt rá hogy lehet néhány hónap múlva hárommal kevesebb parlamenti párt lesz, ha valóban bekövetkezik az elszámoltatás, e pártok vezető elitje igencsak megfogyatkozik! De azután kezdődhetne a valódi demokrácia!

Tovább higgyünk az igérgetőknek?

Legszebb pillanatok egyike volt kopogtató gyűjtés közben, mikor egy kedves öregúr nyitott ajtót, többször is megkérdezte kinek is gyűjtök, majd így folytatta: -Na végre! Már erre vártam hatvan éve!




Széllel szemben nehéz a haladás, de ha a gondolat tiszta, a szándék nemes, az elhallgatás és rágalmazás nyila erejét vesztve hull a porba, mert nincs szentebb mint az igazság! Én úgy érzem egy nemzet próbál talpra állni szándékosan lerokkantott állapotából. Két oldalról is nyomnák vissza , egyszer félelemből, hogy erőre kapva számon kér és büntet, másik oldalról nemzeties köntösbe bújtatott ködös ámítás tartaná fogva, valami messziről jövő hamis érdeket szolgálva. De egy a Nemzet! Aki nem a nemzet érdekét helyezi előtérbe, az ha lassan is de eltűnik örökre!



Ha tiz állattartó gazda járásonként összefog értékesítésre, és kiszolgál egy vágóhidat, akkor járásonként egy nagy üzletet, ami szintén magyar kézben van, ellátnak áruval. És így a többi gazda, termelő, és előállító járásonként, megyénként szervezi , építi újjá az országot. Járásonként és megyénként kellene küldötteket választani a Nemzetnek az országgyűlésbe, hogy ne párt érdekek bitorolják az ország irányítást, hanem a Nemzet! Ez az út a magyar út, vagy ezt válasszuk, vagy eltűnünk. Mert amikor elolvad az északi jég, ha a hollandokat elönti a tenger, ha a közel-kelet végleg sivataggá válik, akkor e népek hova mennének? Mamut vadász őseink itt átvészelték a jégkorszakot, itt a Kárpát-hazában élhető volt a múlt. Tényleg lemondunk róla önként? A fiatalok keressenek boldogulást külföldön? Az itthon maradottak ne vállalhassanak gyermeket? Tűnjünk el? Higgyünk tovább a nagy örök igérgetőknek?

Kopogtatót gyűjtök...

 Járom a házakat és szembesülök a panelrengeteg ajtók mögötti valóságával. Legtöbbször egyszerű életek csöppet sem fényűző  hétköznapjai omlanak rám, ledöngölve, nem szánalmat keltve, de még nagyobb erőt adva munkámhoz. A hosszú idő óta tartó csend néma kiáltás!  Változást akarnak az emberek.
 A nagy pártok nagy pénzekből adódó reklám áradata lepi be a homályos szobákat. Nincs igazság vizsgálat, csak leváltási hangulat. A hisztéria keltés profitálói óriási erőket mozgósítanak hogy elsőként elszedjék a lakók kopogtatóit, hisz sok ember az elsőnek érkezőnek úgy is oda adja!
 Vannak kedvesen beinvitálók, vannak mogorva munkásőr kinézetűek. A többség a dömping hír hatása alatt, kereskedelmi csatornákon csüngve még nem akarja a radikális változást. Újabb négy év kell, hogy a nagy pártok palettáján végre egy se maradjon... 

2020 (egyperces)

 Talán csak érzékeim játszanak velem, de mégis úgy érzem ismerős illatokat hoz felém a keleti szél! Gondolatok törnek fel bennem, egy fájdalmasan nehéz élet emlékei ezek.
 Tíz év telt el, hogy betelt nálam a pohár. Úgy gondoltam családommal újra kezdjük életünk máshol, ahol mégha idegenek is vagyunk, de megteremtethetjük alapjait egy boldogabb életnek.
 A vonat fülkéje kényelmes, ám mégis a kényelmetlenség érzése feszélyez. Mintha tüskék állnának ki az ülésből! Tíz év! Tíz évig nem gondoltam a Hazámra! Szándékosan kerültem a róla szóló híreket. A sok keserüség, csalódottság óriási sebét az idő máig sem tudta begyógyítani.  Pedig sokszor beszéltek róla, valami történt itthon, valami változhatott...
 A feszélyezettség a lelkiismeret, hiába nyomtam el magamban, valahogy mindig hiányzott, még ha csalódottságot is okozott, de hiányzott a Haza! Az Idehaza!
Ismerős illatokat hoz a keleti szél!
 Váratlanul nyitódik a fülke ajtó: -Adjon az Isten! Hölgyeim! Uraim!-Állt az ajtóban egy egyenruhás.  Kipillantottam az ablakon:Határállomás, állt a táblán, alatta: Mária Országa.
Az épületen egy nemzeti színű és egy Árpád-házi zászlót lengetett a szél.
Itthon vagyok...

Hetven éves kortól, nyugdíjban.

Hosszú, küzdelmes út után, a Ratko gyerekek lassan nyugdíjba menetelnek. Az ő gyerekeik, mikor iskolások voltak, emlékszem 6-7 osztályt megtöltöttek egy évfolyamban. Most ennek a korosztálynak utódai szülhetnék gyermekeiket, reményt adva a jövendőnek, biztos nyugdíjalapot megteremtve a nagyszülőknek. Nincsenek sehol! Az iskolák megszűntek. A hiányzó gyerekek ürességben kongó vészvisszhangot sikítanak a jövőbe!
Egy megtervezett országrombolás áldozatai lettünk! Elvették először büszke múltunk, lerabolták jelenünk, megszüntetni kívánják jövőnk.
Csomagjáról hírhedt bajuszkirály a megélhetéshez is kevés minimálbért megadóztatná, éhbérért dolgozókat hajszolna kilátástalanságba gyermekeik fizetős tanulmányaiért!
Hát nem!
Új országot, erős Nemzetet építünk romjaiból! Hol egymásért és nem másért dolgozunk. És majd megszülető gyermekeink száma biztosítja a békés öregkor létét. Mert nem az elsummantható pénzbefizetés a jövő záloga, hanem az utódok száma, akik tisztelettel eltartják öregeiket.

Ki az Állam?

Gondolkodom azon, vajon ki az Állam? A miniszterek, akik hibákat elkövetve is ártatlan szemmel löknek minket a bizonytalanság létrájának legalsó fokára? Avagy mi vagyunk az, a nép.
Ha az Állam mi vagyunk, miért nem enyém az ország tízmilliomod része ? Ha az ország olyan mint egy részvénytársaság, miért nem válthatjuk le bármikor a nem szájízünk szerint irányító vezetőt? Miért nem mi mondjuk meg mit akarunk, s keresnénk alkalmas személyt aki ezt elérni képes, felelősséggel, és folyamatos beszámolással. Mi vagyunk a többségi tulajdonos; működő, önálló gazdaságot akarunk, nemzeti oktatást, félelem nélküli életet, hazugság nélküli világot; s ha majd jól megy a szekér, kérem az osztalékot…

Kaszinó ország takarítói legyünk?

Napjainkat sok bosszúság kíséri. Egy előttünk pirosban átszáguldó autó, ha főnökünk bal lábbal felkelve ránk mordul, ha hó végén az aprót számoljuk a pénztárnál, vagy ha sztrájkol a közlekedési vállalat. Mert türelmünk is elfogyott.
Tervezett és mocskos volt a „rendszerváltás”! milyen sumák módon maradt el a számonkérés! Olajszőkítés, hazug privatizációk, eljátszott kárpótlás; titkosított ügyek szereplői milliárdosként kaparják utolsó forintjainkat ki zsebünkből. Egy kirabolt, eladott ország szélhámos vezetői csitítanak , tűrj még! Még van mit elvenni tőlünk! Földünk, vizünk, Hazánk! Kaszinó ország takarítói legyünk?
Hosszú évek folyamatos aláztatása után döbbenünk rá, ma itthon a rabszolgát polgárnak hívják! Dühösek vagyunk ha valakik kiállnak igazukért, s ez nekünk bosszúságot okoz, de csak irigyek vagyunk, hogy mi nem merünk odacsapni: már elég! Még mindig hallgat a többség. Túlélni kíván. De van-e jövő, ha reményeink alapjait vörösbárók zsebre vágták?
Szárny szegett Turul madár, Főnixként lángoló tűzből feltámad-e? Talán. Csak ehhez előbb tisztító tűz kell!

Jézus megérkezett

Szürke, unalmas volt a Karácsony. Néhány féldeci sem tudott jókedvre deríteni, csak még mélyebbre süllyedtem önmagamban.
Szeretettel simogattam meg gyermekeim fejét, s adtuk át nekik feleségemmel a meglepi ajándékokat. Mi csak szomorúan pillantottunk egymásra, s egy kitartásra buzdító puszit adtunk egymásnak, díszes csomagolású ajándékok helyett.
Kint éles késként hasította szembe a szél a néhány gyors léptű embert. A hó már elolvadt, a fehér tisztaságot nem érdemlőn, hamar sárt és mocskot kaptunk e kor hangulatát tükrözendő.
Végkielégítésekről, botrányokról hangos a média, de mi félretettük e nap az infóbetevőt, s Jézust vártuk hogy lelkünket melegítse. Mennyi jót lehetne cselekedni a kampány, félrevezető milliárdokból! Mennyi jót lehetne cselekedni ha nem a harács, az önzés, a hazugság vezetné e népet?!
A nagyképű hold bekacsintott ablakunkon. A Karácsonyfa égői vad körtáncba kezdtek, lágy dallam, halk sugallat lengte be a szobát. A gyerekekre néztem, s erőt éreztem. Erőt, Dávidként küzdeni a fent maradásért! A feleségemre pillantottam, egy könnycseppet láttam meg szemében; ő is hasonlót érezhet: Jézus megérkezett!

Manipuláció-e a H1N1 járvány?

Az Európatanács tagállamai 2010 januárjában vizsgálatot indítanak a gyógyszergyártó cégek és a globális sertésinfluenza kampány kapcsolatáról, különös tekintettel a gyógyszeriparnak a WHO-ra (Egészségügyi Világszervezet) gyakorolt befolyásának a mértékéről. Az EU Parlament Egészségügyi Bizottsága egyhangúan elfogadta a vizsgálatról szóló határozatot. Ez egy régen esedékes lépés a WHO, a gyógyszeripar és akadémikus tudósok között létrejött gyógyszer korrupciós „Aranyháromszög” átvilágítására, amely milliók életét tartósan megkárosította, sőt halált is okozott.
Remélhetőleg, hamarosan itthon is kivizsgálható lesz, kik gyártották a hazai vakcinát? Milyen mellékhatásai vannak? És kinek a zsebébe csapódik le az eladásból származó bevétel? Talán nem lesz titkosítva nyolcvan évre!