Tovább higgyünk az igérgetőknek?

Legszebb pillanatok egyike volt kopogtató gyűjtés közben, mikor egy kedves öregúr nyitott ajtót, többször is megkérdezte kinek is gyűjtök, majd így folytatta: -Na végre! Már erre vártam hatvan éve!




Széllel szemben nehéz a haladás, de ha a gondolat tiszta, a szándék nemes, az elhallgatás és rágalmazás nyila erejét vesztve hull a porba, mert nincs szentebb mint az igazság! Én úgy érzem egy nemzet próbál talpra állni szándékosan lerokkantott állapotából. Két oldalról is nyomnák vissza , egyszer félelemből, hogy erőre kapva számon kér és büntet, másik oldalról nemzeties köntösbe bújtatott ködös ámítás tartaná fogva, valami messziről jövő hamis érdeket szolgálva. De egy a Nemzet! Aki nem a nemzet érdekét helyezi előtérbe, az ha lassan is de eltűnik örökre!



Ha tiz állattartó gazda járásonként összefog értékesítésre, és kiszolgál egy vágóhidat, akkor járásonként egy nagy üzletet, ami szintén magyar kézben van, ellátnak áruval. És így a többi gazda, termelő, és előállító járásonként, megyénként szervezi , építi újjá az országot. Járásonként és megyénként kellene küldötteket választani a Nemzetnek az országgyűlésbe, hogy ne párt érdekek bitorolják az ország irányítást, hanem a Nemzet! Ez az út a magyar út, vagy ezt válasszuk, vagy eltűnünk. Mert amikor elolvad az északi jég, ha a hollandokat elönti a tenger, ha a közel-kelet végleg sivataggá válik, akkor e népek hova mennének? Mamut vadász őseink itt átvészelték a jégkorszakot, itt a Kárpát-hazában élhető volt a múlt. Tényleg lemondunk róla önként? A fiatalok keressenek boldogulást külföldön? Az itthon maradottak ne vállalhassanak gyermeket? Tűnjünk el? Higgyünk tovább a nagy örök igérgetőknek?

Kopogtatót gyűjtök...

 Járom a házakat és szembesülök a panelrengeteg ajtók mögötti valóságával. Legtöbbször egyszerű életek csöppet sem fényűző  hétköznapjai omlanak rám, ledöngölve, nem szánalmat keltve, de még nagyobb erőt adva munkámhoz. A hosszú idő óta tartó csend néma kiáltás!  Változást akarnak az emberek.
 A nagy pártok nagy pénzekből adódó reklám áradata lepi be a homályos szobákat. Nincs igazság vizsgálat, csak leváltási hangulat. A hisztéria keltés profitálói óriási erőket mozgósítanak hogy elsőként elszedjék a lakók kopogtatóit, hisz sok ember az elsőnek érkezőnek úgy is oda adja!
 Vannak kedvesen beinvitálók, vannak mogorva munkásőr kinézetűek. A többség a dömping hír hatása alatt, kereskedelmi csatornákon csüngve még nem akarja a radikális változást. Újabb négy év kell, hogy a nagy pártok palettáján végre egy se maradjon... 

2020 (egyperces)

 Talán csak érzékeim játszanak velem, de mégis úgy érzem ismerős illatokat hoz felém a keleti szél! Gondolatok törnek fel bennem, egy fájdalmasan nehéz élet emlékei ezek.
 Tíz év telt el, hogy betelt nálam a pohár. Úgy gondoltam családommal újra kezdjük életünk máshol, ahol mégha idegenek is vagyunk, de megteremtethetjük alapjait egy boldogabb életnek.
 A vonat fülkéje kényelmes, ám mégis a kényelmetlenség érzése feszélyez. Mintha tüskék állnának ki az ülésből! Tíz év! Tíz évig nem gondoltam a Hazámra! Szándékosan kerültem a róla szóló híreket. A sok keserüség, csalódottság óriási sebét az idő máig sem tudta begyógyítani.  Pedig sokszor beszéltek róla, valami történt itthon, valami változhatott...
 A feszélyezettség a lelkiismeret, hiába nyomtam el magamban, valahogy mindig hiányzott, még ha csalódottságot is okozott, de hiányzott a Haza! Az Idehaza!
Ismerős illatokat hoz a keleti szél!
 Váratlanul nyitódik a fülke ajtó: -Adjon az Isten! Hölgyeim! Uraim!-Állt az ajtóban egy egyenruhás.  Kipillantottam az ablakon:Határállomás, állt a táblán, alatta: Mária Országa.
Az épületen egy nemzeti színű és egy Árpád-házi zászlót lengetett a szél.
Itthon vagyok...

Hetven éves kortól, nyugdíjban.

Hosszú, küzdelmes út után, a Ratko gyerekek lassan nyugdíjba menetelnek. Az ő gyerekeik, mikor iskolások voltak, emlékszem 6-7 osztályt megtöltöttek egy évfolyamban. Most ennek a korosztálynak utódai szülhetnék gyermekeiket, reményt adva a jövendőnek, biztos nyugdíjalapot megteremtve a nagyszülőknek. Nincsenek sehol! Az iskolák megszűntek. A hiányzó gyerekek ürességben kongó vészvisszhangot sikítanak a jövőbe!
Egy megtervezett országrombolás áldozatai lettünk! Elvették először büszke múltunk, lerabolták jelenünk, megszüntetni kívánják jövőnk.
Csomagjáról hírhedt bajuszkirály a megélhetéshez is kevés minimálbért megadóztatná, éhbérért dolgozókat hajszolna kilátástalanságba gyermekeik fizetős tanulmányaiért!
Hát nem!
Új országot, erős Nemzetet építünk romjaiból! Hol egymásért és nem másért dolgozunk. És majd megszülető gyermekeink száma biztosítja a békés öregkor létét. Mert nem az elsummantható pénzbefizetés a jövő záloga, hanem az utódok száma, akik tisztelettel eltartják öregeiket.

Ki az Állam?

Gondolkodom azon, vajon ki az Állam? A miniszterek, akik hibákat elkövetve is ártatlan szemmel löknek minket a bizonytalanság létrájának legalsó fokára? Avagy mi vagyunk az, a nép.
Ha az Állam mi vagyunk, miért nem enyém az ország tízmilliomod része ? Ha az ország olyan mint egy részvénytársaság, miért nem válthatjuk le bármikor a nem szájízünk szerint irányító vezetőt? Miért nem mi mondjuk meg mit akarunk, s keresnénk alkalmas személyt aki ezt elérni képes, felelősséggel, és folyamatos beszámolással. Mi vagyunk a többségi tulajdonos; működő, önálló gazdaságot akarunk, nemzeti oktatást, félelem nélküli életet, hazugság nélküli világot; s ha majd jól megy a szekér, kérem az osztalékot…

Kaszinó ország takarítói legyünk?

Napjainkat sok bosszúság kíséri. Egy előttünk pirosban átszáguldó autó, ha főnökünk bal lábbal felkelve ránk mordul, ha hó végén az aprót számoljuk a pénztárnál, vagy ha sztrájkol a közlekedési vállalat. Mert türelmünk is elfogyott.
Tervezett és mocskos volt a „rendszerváltás”! milyen sumák módon maradt el a számonkérés! Olajszőkítés, hazug privatizációk, eljátszott kárpótlás; titkosított ügyek szereplői milliárdosként kaparják utolsó forintjainkat ki zsebünkből. Egy kirabolt, eladott ország szélhámos vezetői csitítanak , tűrj még! Még van mit elvenni tőlünk! Földünk, vizünk, Hazánk! Kaszinó ország takarítói legyünk?
Hosszú évek folyamatos aláztatása után döbbenünk rá, ma itthon a rabszolgát polgárnak hívják! Dühösek vagyunk ha valakik kiállnak igazukért, s ez nekünk bosszúságot okoz, de csak irigyek vagyunk, hogy mi nem merünk odacsapni: már elég! Még mindig hallgat a többség. Túlélni kíván. De van-e jövő, ha reményeink alapjait vörösbárók zsebre vágták?
Szárny szegett Turul madár, Főnixként lángoló tűzből feltámad-e? Talán. Csak ehhez előbb tisztító tűz kell!

Jézus megérkezett

Szürke, unalmas volt a Karácsony. Néhány féldeci sem tudott jókedvre deríteni, csak még mélyebbre süllyedtem önmagamban.
Szeretettel simogattam meg gyermekeim fejét, s adtuk át nekik feleségemmel a meglepi ajándékokat. Mi csak szomorúan pillantottunk egymásra, s egy kitartásra buzdító puszit adtunk egymásnak, díszes csomagolású ajándékok helyett.
Kint éles késként hasította szembe a szél a néhány gyors léptű embert. A hó már elolvadt, a fehér tisztaságot nem érdemlőn, hamar sárt és mocskot kaptunk e kor hangulatát tükrözendő.
Végkielégítésekről, botrányokról hangos a média, de mi félretettük e nap az infóbetevőt, s Jézust vártuk hogy lelkünket melegítse. Mennyi jót lehetne cselekedni a kampány, félrevezető milliárdokból! Mennyi jót lehetne cselekedni ha nem a harács, az önzés, a hazugság vezetné e népet?!
A nagyképű hold bekacsintott ablakunkon. A Karácsonyfa égői vad körtáncba kezdtek, lágy dallam, halk sugallat lengte be a szobát. A gyerekekre néztem, s erőt éreztem. Erőt, Dávidként küzdeni a fent maradásért! A feleségemre pillantottam, egy könnycseppet láttam meg szemében; ő is hasonlót érezhet: Jézus megérkezett!