Átláthatatlan fátyol ereszkedik le a tájra. A hang is lehull ajak hagyva egyből. Fülem hegyezem hátha fény derül a titkos holnapra, de csak hitehagyott beletörődöm hallatszik körös körül.
Bennem az indulat göröngyök dombokká tornyosulnak. Megint csodát várunk, s kinevezünk egy jól beszélőt csodatévőnek. Mindezt ezernyi csalódás után, szétdarabolva… Zászlóm és jelképeim sötét kamrába száműznék, társaim roskadva várják az örök hétfőt. Pedig itt minden a mienk lehetne, de kinevezett gazdák hordták halomba jussunk, s a maradékot most laffantják, ízlelik. Vérünk izzik az ég alján, ez itt a magyarok országa. Meddig tart a türelem? A lemondás hazátlanná tesz!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése